WEB-MLM ISMERTETŐ SOROZAT

„Hirdess, reklámozz, marketing szolgáltatásunk igénybevételével, és garantáltan gazdag leszel általa”

Kedves Olvasó!

Az alábbi levelem arról tájékoztat, hogy a WEB-MLM egy újabb segítő programot indított a tagjai részére.

De ezt, a programot a WEB-MLM elérhetővé teszi kívül álló érdeklődők számára is. Köszönöm, ha elolvassa és örülök, ha elnyeri a tetszését.

Íme az új program leírása:

Új, alapos segítség NEKED, ha akarod.

Körül-belül egy hete kaptam egy e-mailt valakitől, akinek feliratkoztam a hírlevél küldő programjára. A levél egy esze ment ötlet megvalósításáról szóló marketing kampány első levele volt.

Az ötlet, amit megvalósítani akarnak, számomra kicsit utópisztikus, de a levélben volt két, három olyan mondat, ami engem cselekvésre ösztönzött.

Idézem:

Néhány dolog, amit az MLM cégek elfelejtenek elmondani Neked. Igen ez egy kicsit erős, de olvass tovább! A féligazság gyakran veszélyesebb, mint a hazugság. Erőlködsz, küzdesz, és a szponzorod és felsővonalad csak azt hajtogatja, hogy nem akarod eléggé? Hogy pozitívabban kéne gondolkodnod? Hogy több ember kéne hozzád?

A fenét! Nem biztos, hogy ez a te hibád.!

Egyszerűen életlen fejszével vágod a fát. Nincsenek meg a megfelelő eszközeid és nem is akarják odaadni. A cégek csak sablonokat adnak, nem tanítanak meg marketingesként gondolkodni.

Megmutatják, hogyan add el a terméket, hogyan építsd a céget és az alsóvonalad. De azt nem mutatják meg, hogyan tudsz konkrétan saját rendszert felépíteni az övéken belül. Idézet vége.

Ahogyan ezeket, a mondatokat elolvastam, bevallom, kétszer is, tudtam, hogy itt az ideje, hogy bevezessem a WEB-MLM-nél azt a programot, ami már jó pár hónapja foglalkoztat.

 Mielőtt a konkrétumokra rátérek, végezzünk egy kis elemzést.

Mi is a WEB-MLM alapvető szabálya?

1. A WEB-MLM-nél minden lehetőség igénybevétele, ÖNKÉNTES.

2. A WEB-MLM a tevékenységét két vonalon végzi. MARKETING és MLM

3. Marketing tevékenységének 95%-át az interneten végzi. Innen származik nevének az első tagja: WEB

4. A Szolgáltatás terjesztéséhez a hálózatos technikát használja, mely hálózatot a vásárlóival építteti ki úgy, hogy a marketingszolgáltatások árából díjazza, azokat, akik aktívan részt vesznek a hálózatépítői munkában. Így kapta nevének a második részét: MLM

5. Különböző programokkal, akciókkal segíti a tagjai munkáját.

6. Folyamatosan, különböző marketingeszközökkel, gyarapítja a segítségnyújtását a tagjai felé.

7. Oktató programjában segít megérteni a marketing, az MLM és az ehhez szükséges személyiség fejlesztés lényegét.

8. Minden, tevékenységében, programjában egyediségre, különlegességre törekszik.

9. Egyik fő célja az, hogy tagjait kreatív munkára ösztönözze.

10. És most ismét egy új programot vezet be, mely lehetőséget ad annak, aki él vele, hogy ha még nem tudja, megtanulja azt, hogy mit kell tennie napról-napra ahhoz, hogy a WEB-MLM-nél sikeres legyen.

A program neve: "WEB-MLM hálózatépítői tennivalók napról napra” – avagy a hálózatépítés marketing munkájának ismertetése napokra lebontva.

Bevezetése 2008 junius 1-től kezdődik.

Hogyan működik?

Minden web-mlm tag e-mail címe felvezetésre kerül a programot lebonyolító ismertető sorozatra. A sorozatról leiratkozni nem lehetséges.

Viszont azt nem követjük, hogy használjátok-e a munkátok során az ismertetőkben leírtakat. A befektető tagjaink külön e-mail-ban kérhetik a törlést a sorozatról.

A kiküldött leírások aprólékosan leírják, hogyan kell elvégezni a feladatokat.

Azt, hogy azokat milyen sorrendben, milyen gyakorisággal végzitek el, és ki-ki, milyen újabb ötlettel egészíti ki, az, teljesen tőletek függ.

Ez az anyag, ha csak ezt használjátok, elvezet benneteket egy közepes, egy átlagos megélhetést biztosító jövedelem megszerzéséhez.

Aki viszont teljes anyagi függetlenséget tűz ki céljául, annak ezt a programot mindenképpen tovább kell fejlesztenie..

E program használati díja tagjainknál benne van az előfizetői díjban.

A programra kívül állók is jelentkezhetnek.

Ők megvásárolhatják ezt a programot.

Kedves Olvasó!

Önnek mennyit ér egy olyan on-line tanfolyam, mely abban segít, hogy részletes, kézzelfogható, alapos instrukciókkal látja el annak érdekében, hogy minél kisebb költséggel, rövid idő alatt, de nem azonnal, olyan jövedelme legyen, ami megoldja a mindennapi anyagi gondjait.

És ezt úgy érheti el, hogy a tennivalókat, otthon, a szabad időben végezheti.

Hogy milyen részletes instrukciókat kap, azt az egyik tananyag közzétételével szeretném bemutatni.

Íme:

Kedves XY!

A tennivalókat onnan kezdjük, hogy regisztráltad magad a honlapon.

A regisztrációd ezzel még nem végleges, nem aktív. Úgy aktiválhatod, hogy hamar befizeted az első havi előfizetői díjat.

A regisztráció visszaigazolás alkalmával megkapod a tagi kódodat és a kóddal ellátott WEB-MLM honlapodat. És persze néhány tennivalót.

Az első teendőd az, hogy átnézed a honlapodat.

Nem azt kérem, hogy olvasd át, hanem hogy nézd át! Vagyis térképezd fel, a különböző menü-oldalakat. Azért, hogy tudd a későbbiekben, hogy melyik Menü, miről szól. Ezen az első napon legalább olvasd el a honlap első- Főoldalát, részletesen. 

Ha még nincs tapasztalatod a hálózatépítésben, akkor most elmondom, hogy az első és legfontosabb teendőd egy címlista készítése, és folyamatos bővítése.

Ne félj, nem azt kérem, hogy írd össze a barátaid, ismerőseid listáját! Sőt, azt kérem, hogy őket hagyd későbbre.

Mivel mi internetes MLM hálózatépítéssel foglalkozunk, e-mail címlistát kell készítened. Mivel eddig is folytattál levelezést az interneten, tudom, hogy az e-mail fiókod, vagy fiókjaid tele vannak e-mail címekkel.

Most az első napon azt a feladatot kapod, hogy frissítsd fel a kapcsolatot, az e-mail címek tulajdonosaival.

Küldj nekik egy levelet, az alábbi szöveggel, vagy hasonlóval:

Kedves XY ( Név) !

Mint gyakorlott levelező, feladatomnak tartom, hogy bizonyos időnként felfrissítsem kapcsolatomat azokkal, akikkel a múltban levelet váltottam. Gondolom, az, mindegy, hogy ki keresett kit. Viszont most kérni szeretném az engedélyét, hogy a jövőben küldhessek Önnek néhány levelet. Cserében én is hozzájárulok, hogy a jövőben levelet küldjön nekem. Kérem, hogy válasz e-mailban jelezze a válaszát a következő két szó valamelyikével: IGEN NEM.

Üdvözlettel: XY (A te teljes neved)

Figyelem! Nagyon fontos, hogy egyenként küldd ki a leveleket a címzettnek. Vagyis nem szabad olyan engedélykérőt írni, amit sok címzettnek küldesz ki egyszerre, mert az bizony igen sértő annak aki kapja. Ha sok címed van, akkor oszd be, hogy naponta mennyit küldesz ki. Lassabban fog menni, de hidd el, sokkal személyesebb. Nem kell minden egyes levélnél külön begépelni a szöveget. Én úgy szoktam megoldani, hogy a levelet legépelem egy dokumentumba, és azután a kész szöveget csak bemásolom a címzettnek küldendő levélbe. Ügyelj arra, hogy, ha a válasz nemleges, azonnal töröld őt a címlistáról.

Legyen ez az első napi teendőd. Holnap folytatjuk.

Üdv: Jutka

Eddig tartott az első lecke

Mint ahogyan már fentebb említettem, ezt a programot tagjaink ingyen kapják.

 Aki nem tagja a WEB-MLM-nek, Megvásárolhatja, egyszeri 5.000.-Ft befizetésével.

Csak annyit kell tennie, hogy küld egy e-mailt a webmlmkozpont@gmail.com címre, melyben a neve és e-mail címe megadásával kéri a részvételét a "WEB-MLM hálózatépítői tennivalók napról napra”  oktató sorozatunkra. Majd ezt követően elutalja a program díját a WEB-MLM bankszámlájára, vagy postán elküldi a WEB-MLM címére. 

A bankszámla számot és a címünket a honlapunk regisztrációs menüében meg lehet találni.

De a megrendelésének visszaigazolásában is jelezzük.

Amint a program díja beérkezik, máris felvezetjük, az általa megadott nevet és e-mail címet az oktató programra.

Ezt a programot azért vezetjük most be, mert felméréseink azt bizonyítják, hogy bizony a tagságunk igen nagy százaléka nem rendelkezik a hálózatépítés tudományával, és nem szeretnénk, hogy mi is alátámasszuk a már-már klasszikussá váló megállapítást, miszerint az MLM vállalkozásokban a tagok 95%-a nem ér el még minimális eredményt sem és ezért sok a csalódottan kilépők száma.

Szeretném, ha mi megdönthetnénk ezt az állítást.

Üdvözlettel: WEB-MLM központ/ Baloghné Jutka

Kedves Olvasó!

Ha az olvasottak elnyerték a tetszését és regisztrálni szeretne, hálózatépítőnek, honlapunk regisztrációs menüének segítségével megteheti.

http://www.web-mlm.hu/index.php?sec=regisztracio 


Üdvözlettel: WEB-MLM Központ


 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 2
Heti: 7
Havi: 11
Össz.: 9 427

Látogatottság növelés
Oldal: TENNIVALÓK NAPRÓL-NAPRA
WEB-MLM ISMERTETŐ SOROZAT - © 2008 - 2024 - webmlmismerteto.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »